Cukrászda

 

Gerbeaud Emil a Genffel mára egybeépült Carouge városkában született 1854. február 12-én, egy francia katolikus cukrász, Simon-Jean-François Gerbeaud és felesége, Jeanne-Marie Gros gyermekeként (meghalt 1919. november 9-én). Felesége, Esther Ramseyer, egy Saint-Imier-i cukrász és csokoládégyáros leánya volt. Kezdetben Németországban, Franciaországban és Angliában dolgozott több nagy cukrászüzletben. 1879-ben Franciaországban, St. Étienne-ben nyitott üzletet.

1884-ben költözött Magyarországra és fokozatosan átvette Kugler Henrik budapesti Gizella (ma Vörösmarty) téri cukrászüzletét (v.ö. “Kugler  utóda Gerbeaud”). Az üzlet átvételének a pontos körülményei tisztázatlanok, az bizonyos, hogy ne tudta a teljes vételárat egy összegben kifizetni, hanem pénzügyileg fokozatosan vált a cukrászda tulajdonosává (az első években a nyereségből még 10% Kuglert illette, a fennmaradó Gerbeaud-t. Ettől függeltenül már a kezdetektől teljesen átvette a vezetést, új árpolitikát folytatott, új termékeket vezetett be stb., Kugler visszavonult és csak pénzügyileg maradt érdekelt. 1886-ban az üzletet kisebb csokoládégyárral bővítette. Az 1896. évi millenniumi kiállításon bemutatta korszerű csokoládégyártási eljárását. Hírnevet szerzett a magyar cukrásziparnak, termékeivel aranyérmet nyert az 1898, majd az 1900-as világkiállításon. Ennek elismeréseként kapta meg a magyar Ferenc-József rendet és a francia Becsületrendet. Az Országos Iparegyesület cukorkagyártási szakosztálya 1903-ban választotta elnökévé. 1904-ben a csokoládégyárat a Duna utcába telepítette át. 1907-ben a nemzetközi sütő- és cukrászipari kiállítás elnöke lett. 1909-ben megvásárolta és korszerűsítette a fiumei csokoládégyárat. 1919-ben pesti és fiumei üzemét a Dohány utcai gyártelepen egyesítette.

1919-es halála után az üzletet és az üzemet felesége irányította (aki még 84 évesen is reggel 9-től este 9-ig az üzletben tartózkodott, biztosítandó a magas színvonalat). Alkalmazottaikat mindig megbecsülték: az egyedülállóknak munkásszállás állt rendelkezésükre teljes ellátás és házi mosoda biztosításával. Ennek megfelelően a munkaerő fluktuációja ismeretlen fogalom volt, ahogy a legtöbb cukrász a tanulóévek után egész életén át ott dolgozott.

Az Andrássy úton lévő, jelenleg “Művész” nevet viselő cukrászda azelőtt szintén Gerbeaud volt. Ez a cukrászda, mely a XIX. sz. vége óta közismet és közkedvelt volt elegáns és értékes berendezésével ékesítve, kedves találkozóhelye volt az operaház és a környéken lévő színházak  híres művészeinek és közönségeinek, az írótársadalomnak, a környék lakóinak.  Államosítását követően a Nemzeti Múzeum történelmi képek tárába került a belső terem főfalán lévő hatalmas, festmény, Márk Lajos “Lehullott a rezgő nyárfa levele” (más forrás szerint “Radics Béla a királynénak muzsikál”) c. alkotása. Ez a festményazt ábrázolta, amint a városligeti Gerbeaud Pavillon lépcsőjén Gerbeaud Emil oldalt állva lekíséri az udvarhölgyei köreiben távozó Erzsébet királynőt, miközben a cigány kedvenc dalát húzza fülébe. (1991 tavaszán a NM a képet kölcsönadta Kismartonba (Eisenstadt-ba) az Osztrák Kultúra Múzeumának egy Erzsébet királyné tiszteletére rendezett kiállítás kapcsán - remélhetőleg, visszakerült Magyarországra!)

Mind Kugler, mind Gerbeaud idejében több specialitás volt (a zserbó szelet ezzel szemben a Vörösmarty cukrászda terméke). A mignon azonban annyiban volt az “üzem különlegessége”, hogy azt Kugler honosította meg Magyarországon.

    Olyannyira, hogy amikor az MTA Nyelvtudományi Intézete a József Attila által használt kisbetűs kugler szó értelmezése felől érdeklődött (“De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni, Öt forintér kuglert venni.”), három idős pincér egyöntetűen vallotta, hogy ha tőlük valaki kuglert kért, mignont vittek neki. Ennek csak látszólag mond ellent egyrészt, hogy a költő versének a következő sorában az áll: “Míg a cukrot szopogatnám...”, holott a mignont eszik és nem szopogatják, másrészt étteremben bonbont nem is vihettek, mert nem tartottak. Ezzel szemben egyrészt egy kiéhezett gyerek a mignont is szopogatta, másrészt nem tudjuk, hogy a vendéglői elnevezésekkel szemben a köznyelvben az 1910-es évek végén mit érthettek kuglernek, harmadrészt felfoghatjuk ezt költői kifejezésnek is, melynél a kugler az elérhetetlent, a drágát, a különlegest, valamint általában bármilyen édességet jelentett. A költő “öt forintért” szeretett volna kuglert venni: ez kimért árura vonatkoztatott csak, valószínűleg súlyra árult (savanyú) cukorkára, esetleg meghatározott számú mignonra, de semmi esetre sem díszdobozos bonbonra.

    A bonbon szó az etimológiaiszótár szerint 1854-ben jelent meg, és nyalánkságot, csemegét, cukorkát jelentett. Csak a mai értelmező szótár szűkíti le a szó értelmét “apró, többnyire csokoládéból készült és különféle anyagokkal ízesített töltött cukorká”-ra.

    Nem tudjuk, Kugler milyen bonbonokat gyártott, de feltehetően sokkal inkább savanyúcukorszerűeket, mintsem csokoládésakat. Bár Kugler is kiváló cukrászkészítményekről volt híres, de speciel a bonbonok terén Gerbeaud egy klasszissal kiválóbb árut készített különösen 1886 után, amikor üzletét kisebb csokoládégyárral bővítette. Egyébként pl. a párizsi és vajas krémeket Gerbeaud honosította meg Magyarországon.

    A fadoboz szintén Gerbeaud újítása volt 1896 körül, korábban ő is más anyagokból készülteket használt. Ezen fadobozos bonbonok “százféle” összetételben készültek, s a főüzletben 2-3-5 kg-os díszdobozt is tartottak. A kerek és kicsi Kugler dobozok mind fémlemezből készültek, s így feltehetően savanyúcukorkát és nem a mai értelemben vett zserbóbonbont tartalmazott.

    (Forrás: Gundel Imre múzeológus, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1982)

A konyakos meggy, a csokoládé drazsé és a macskanyelv feltalálása is Gerbeaud Emil nevéhez fűződik, utóbbi már 1892-től ismert volt számos európai országban, továbbá Japánban is népszerű. (Megjegyzendő, hogy egyes országokban, például Franciaországban vagy Angliában a hasonló alakú teasüteményt nevezik macskanyelvnek. Emellett szabadalmazott egy, a mai nescaféhoz hasonló készítményt is.

A cukrászdát és az annak helyet adó családi tulajdonban lévő Gerbeaud-palotát, valamint a csokoládéüzemet 1948-ban államosították. A nevét Vörösmartyra változtatták, és csak 1984-ben - a család Magyarországon élő tagjainak engedélye nélkül - vette vissza a Gerbeaud nevet (igaz, erre jogilag nem is volt szükség, hiszen az államosításkor a névhasználat joga (védjegy) is az államhoz került. A cukrászda (és a palota) – a privatizációt követően – 1995 óta magántulajdonban van.

Néhány kapcsolódó írás:

Gerbeaud Emil élete

Gerbeaud legenda

A zserbó szelet (ami Gerbeaud Emil idejében nem létezett!)

Konyakmeggy

A Gerbeaud cukrászda ma

 

További írásos emlékek:

- a cukrászdáról

- a családról

[Kezdölap] [Történet] [Cukrászda] [Család] [Családfa] [Képek] [Kapcsolat]